A pénteki próba-félnap után a mai az első egész napunk...
Ez a dal pedig gyakran lesz hallható nálunk.
2010. május 31., hétfő
2010. május 30., vasárnap
2010. május 29., szombat
Denhoda képei a megnyitóról
Mi a legkisebbeket is kiszolgáljuk. Láthatóan ízlik a koffeinmentes citromos rooibos tea...
Denhoda újlipótvárosi fotói láthatóak a boltban is. Érdemes tőle vásárolni: http://denhoda.blogspot.com
Nézz be hozzánk ! www.mosolytee.hu
Kipárnázva
A csütörtöki party nyomán tegnap azt mondta a csoki-nagykeresem, hogy fenemód irigyel a szomszédaim miatt. Van is miért! A fogtechnikus és a játékboltos közvetlenül két oldalról ölel körbe, a néhány házzal távolabbi kávéházas a tegnapi első nyitás után átszaladt, hogy megnézze, rendben vagyunk-e, a szembeni faesztergályos bácsi reggel átsántikált, hogy este sajnos a dereka miatt nem tudott átjönni, de a legjobbakat kívánja, a lakatos hasonlóképpen... És tegnap a rengeteg virág, csokiköltemények,egyéb ajándékok a környék boltosaitól, az első üveg Nagybörzsönyi lekváromat pedig a lakberes vásárolta meg...
Nézz be hozzánk ! www.mosolytee.hu
Nézz be hozzánk ! www.mosolytee.hu
2010. május 27., csütörtök
Nyitó party ma este - képekben
Ezek a saját amatőr fotók...
Nézz be hozzánk május 28-tól! http://www.mosolytee.hu
2010. május 25., kedd
Mezitáb a parkban
Tegnap délután hármasban áraztunk, jól haladtunk, elfáradtunk. Hat körül ketten kimentünk a Szt. István parkba, lehántottuk a cipőnket és leheveredtünk a fűbe. Én egy kicsit el is szundítottam a langyos földön, szemben a hegyek fölött vöröslő alkonyattal. Körülöttünk tompa zsivaj, mintha valami "beach"-en heverésztünk volna. Jól megérdemelt pihenés...
Nézz be hozzánk május 28-tól! http://www.lanternamagica.hu
2010. május 24., hétfő
Biztató
Az utcában dolgozó lakatos elvégzett nálunk egy munkát. Fizetni akartam, ám ő azt mondta, inkább levásárolja a következő hónapokban.
Nézz be hozzánk május 28-tól!
Nézz be hozzánk május 28-tól!
2010. május 22., szombat
Nyitás: május 28., 13 óra!
Ezen a napon minden hozzánk betérő egy csésze gyümölcsös, jeges teát kap tőlünk ajándékba.
(No jó, ha hűvös lesz, akkor jég nélkül :))
Nézz be hozzánk május 28-tól!http://www.lanternamagica.hu
2010. május 21., péntek
Próbafőzés
A Csanády utca ma teában fürdött.
Délelőtt próbafőzést tartottunk. Ki kell tapasztalni, hogy működik az a kölcsönszamovár, amit a németországi megérkeztéig kaptunk, ki kell találni, hogy mit miben áztatunk, öntünk fel...
Teát ivott a lakatos, a faesztergályos, a fogtechnikus, a játékboltos, a virágárus, a képkeretező, ezeknek számos vendége és hozzátartozója.
Egy kedves hölgy és a lánya a kirakatot nézegette, behívtam őket a kissé még rendezetlen boltba, kinyitogattam a szekrényeket, hogy lássák azok rejtett tartalmát. Természetesen őket is megkínáltam a szamovárban melegen tartott gyümölcsteából. Szerencsekívánságként aprópénzt szórtak a bútorok mögötti rejtett zugokba, és visszatérést ígérve távoztak.
Tulajdonképpen ők voltak az első igazi vendégeim, a szomszéd boltos szerint törzsvevőim lesznek.
Nézz be hozzánk május 28-tól! http://www.lanternamagica.hu
2010. május 17., hétfő
Miró-nap
Hasznos, ha egy cégnek van arculata, tehát elindultunk szakembert keresni. Első körben egy olyan reklámirodához jutottunk el, akik a vállalás ellenére három hétig nem teljesítettek semmit. Második körben egy nagy nyomda grafikusa nem nézett utána a "Miró-jellegű" arculat jelentésének, tervei a régi barátom által korábban felvázoltaktól cseppet sem rugaszkodtak el, és inkább egy óvodai kifestőkönyvbe illettek volna. Jobb ötlet híján a lakóhelyemen levő új fitnesz-stúdióban érdeklődtem a (mély benyomást nem okozó) táblájuk készítője felől. Nem volt elég figyelmeztetés számomra, hogy az üzlet megnyitása után még egy hétig nem volt fent tábla.
Így jutottam el a külvárosi rémisztő nevű műhelyhez. A névhez egy rémisztő külsejű figura tartozik, villám-stílusú pajesszal, haja mintha szarvakra lenne nyírva, ifjú kora ellenére fogazata mérsékelt. Mondtam, hogy Miró, erről csak a Café jutott eszébe. Szóval sok reményt nem fűztem a dologhoz. Mindenesetre megígérte, hogy a közelgő hosszú hétvégén átküldi a terveket. Nem küldte. Érdeklődésemre annyit írt elektronikus levélben, hogy ihletre vár. Néhány nap múlva valóban érkezett egy sorozat félkész logó- és táblatervekből. Lehidaltam. Ezt kerestem már mióta! Írtam neki, hogy némelyik bizony már-már műalkotás. Telefonban beszámolt róla, hogy két napig Miró képeket nézegetett, vagy hétszázat (sokkal több szerintem összesen nincs), mondta is a barátnőjének, hogy "ez a Miró milyen állat!". Időközben árajánlatot még nem sikerült kapnom az elkészíttetni kívánt nyomdai termékekre. Sürgetésemre aztán küldött egyet, amitől megint padlót fogtam, de most a magas összeg miatt. No jó, akkor csak a tervezést kérjük, a kivitelezést másra bízzuk majd. Alkudozni kezdett, hogy akkor ő is megcsinálja annyiért, amennyiért az említett konkurens cég, küldjem át azok ajánlatát, megtettem. Csak magamban csodálkoztam, hogy ha feleannyiért is el tudja készíteni, miért ajánl ki kétszer akkora összege? Később telefonált, hogy neki nincs kedve ezt az árlistát végignézni, írjam le, milyen összeg szerepeljen a számlán, úgy lesz.
Újabb néhány nap tervezgetés és egyeztetés után szabatosan, a tervek sorszáma szerint megrendeltem fénypostán a névjegyeket és a cégtáblát, mivel ő kérte, hogy az öntapadós címkékről csak ezután beszéljünk. Felajánlotta, hogy CD-re írja a terveket, hogy bármikor bárkinek elérhető legyen majd. A megrendelés írásos visszaigazolására nem került sor, kiderült, hogy nem szeret írogatni, adminisztrálni, és képtelen rendbe tartani az üzeneteit is. Ekkor kezdtem türelmemet veszteni, mert teendőkkel zsúfolt életemet egy ideje határidőnaplóból élem. Arra gondoltam, a művészek közt edződött üzlettársamra bízom majd a dolgot.
A megbeszélt időpontra ő ment oda, furcsállta kicsit a végeredményt, de biztos nem volt benne, hogy mit rendeltem meg, a srác is mondta, hogy ezt, tehát elhozta, a számlát kifizette. Utóbb derült ki, hogy bár a logó-tervezést is kifizette, de azt semmilyen módon át nem vette, mivel a CD-t nem kapta meg. Sem a tábla, sem a névjegy nem az, amit megbeszéltünk. A tábla eltérése nem olyan mértékű, hogy megérte volna vitatkozni, ám a névjegy miatt telefonáltam, újakra kaptam ígéretet, ama megjegyzéssel együtt, hogy "de hát annyi terv közül...". Ezekért már én mentem ... volna el, de szándékosan késve indultam el, kezdtem kiismerni. Amikor elvileg már ott kellett volna lennem, telefont, hogy jaj még a vágónál van az anyag, de délig biztosan elkészül, addig újra felhív, és bárhová elhozza, ne fáradjak ki a külvárosba.
Elmúlt egy óra, amikor én mégis kifáradtam. Az iroda előtt, az utcán tárgyalt megrendelőkkel, kávéscsészével a kezében, családias hangulatban, és csodálkozva nézett rám. Én meg azon csodálkoztam, hogy miből él meg ilyen munkastílus mellett, és hogy egyáltalán vannak megrendelői. Bár igaz, egyszer egy türelmetlenkedésemre azt mondta, róla tudják, hogy várni kell rá, de hogy érdemes várni. Mindenesetre beültem, és várakozás közben a falakat, majd a plafont bámultam. Volt is mit!
A mennyezeten idézetek kígyóznak Pliniustól Goethe-ig. A falakon saját rajzai és fotói lógnak, éleslátásról tanúskodó "Eu-szekér", jó szívről árulkodó kisállat-képek, melyeket később meg is toldott szívszorító történetekkel. Ördögbőrrel álcázott kisfiú...
Büszkén mondta, hogy az egyik el nem fogadott (egyébként épp a legművészibb, ám számunkra nem célszerű) tervet kiegészítve megvalósítja majd a saját autóján. Én pedig örültem, hogy kultúrmissziót tölthettem be. Csakhogy a névjegyek ott hevertek egy asztalon vágatlanul, árulkodva, hogy még csak el se küldte őket a vágóhoz. Újabb ígéret, hogy de mindjárt jön a futár, ő pedig estig mindenképpen eljuttatja. Rákérdeztem a CD-re, hát ő azt nem szeret írni, de kölcsönadja a pendrive-ját, arról letölthetem, ha nem zavar, hogy mások anyaga is rajta van. Úgy döntöttem, most inkább nem zavar, és úgy is döntöttem, hogy nem kérdezem meg, akkor miért ígérgetett CD-t...
Mindenesetre megbeszéltük a matricákat is, közöltem, hogy "a gyengébbek kedvéért" forgatókönyvet készítettem, összevágva, felragasztgatva a nyomtatandó szövegeket a megfelelő tervek és a pontos méretek mellé. Kacagott, és inkább helyben, előttem megszerkesztette ezeket a számítógépén. (Néhány nap múlva némi noszogatásra ezek is elkészültek, és ismét kérte, hogy én mondjam meg a számlára írandó összeget, mert nem találja az előző üzenetet...)
Aznap kora este a Kikában nézelődtem, és péntek lévén már le is mondtam arról, hogy a héten megkapom az újabb névjegyeket. Tévedtem. Felhívott, hogy ő a névjegyen látható üzletcímen áll, én hol járok? Na de én nem mondtam neki soha, hogy mikor vagyok ott, azt meg pláne nem, hogy este! Sebaj, elhozza a Kikához, azt mondja a GPS, hogy öt perc alatt odaér. Kint vártam az utcán, nem jött, és nem jött, eltelt már vagy negyed óra. Felhívtam, hogy tán eltévedt, rossz irányba fordult be, vagy mi történt? Nem, csak ő a Domusnál várt. Ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Végre megjelent a Kika előtt, összenevettünk, az ablakon beadtam a pendrive-ot, ő kinyújtott ötszáz darab (továbbra se színhelyes, de legalább a kiválasztott tervre hasonlító, és az üzlet címét is tartalmazó) névjegyet befőttes gumival átfogva, se szatyor, se zacskó, se doboz, se semmi, és továbbhajtott. Én meg ott álltam a névjegyekkel egyensúlyozva, és az abszurd helyzeten megkíséreltem nem feltűnően, csak visszafogva hahotázni.
Néhány hete egy autóra való reklámmatrica terveire várok...
Nézz be hozzánk május végétől!
Így jutottam el a külvárosi rémisztő nevű műhelyhez. A névhez egy rémisztő külsejű figura tartozik, villám-stílusú pajesszal, haja mintha szarvakra lenne nyírva, ifjú kora ellenére fogazata mérsékelt. Mondtam, hogy Miró, erről csak a Café jutott eszébe. Szóval sok reményt nem fűztem a dologhoz. Mindenesetre megígérte, hogy a közelgő hosszú hétvégén átküldi a terveket. Nem küldte. Érdeklődésemre annyit írt elektronikus levélben, hogy ihletre vár. Néhány nap múlva valóban érkezett egy sorozat félkész logó- és táblatervekből. Lehidaltam. Ezt kerestem már mióta! Írtam neki, hogy némelyik bizony már-már műalkotás. Telefonban beszámolt róla, hogy két napig Miró képeket nézegetett, vagy hétszázat (sokkal több szerintem összesen nincs), mondta is a barátnőjének, hogy "ez a Miró milyen állat!". Időközben árajánlatot még nem sikerült kapnom az elkészíttetni kívánt nyomdai termékekre. Sürgetésemre aztán küldött egyet, amitől megint padlót fogtam, de most a magas összeg miatt. No jó, akkor csak a tervezést kérjük, a kivitelezést másra bízzuk majd. Alkudozni kezdett, hogy akkor ő is megcsinálja annyiért, amennyiért az említett konkurens cég, küldjem át azok ajánlatát, megtettem. Csak magamban csodálkoztam, hogy ha feleannyiért is el tudja készíteni, miért ajánl ki kétszer akkora összege? Később telefonált, hogy neki nincs kedve ezt az árlistát végignézni, írjam le, milyen összeg szerepeljen a számlán, úgy lesz.
Újabb néhány nap tervezgetés és egyeztetés után szabatosan, a tervek sorszáma szerint megrendeltem fénypostán a névjegyeket és a cégtáblát, mivel ő kérte, hogy az öntapadós címkékről csak ezután beszéljünk. Felajánlotta, hogy CD-re írja a terveket, hogy bármikor bárkinek elérhető legyen majd. A megrendelés írásos visszaigazolására nem került sor, kiderült, hogy nem szeret írogatni, adminisztrálni, és képtelen rendbe tartani az üzeneteit is. Ekkor kezdtem türelmemet veszteni, mert teendőkkel zsúfolt életemet egy ideje határidőnaplóból élem. Arra gondoltam, a művészek közt edződött üzlettársamra bízom majd a dolgot.
A megbeszélt időpontra ő ment oda, furcsállta kicsit a végeredményt, de biztos nem volt benne, hogy mit rendeltem meg, a srác is mondta, hogy ezt, tehát elhozta, a számlát kifizette. Utóbb derült ki, hogy bár a logó-tervezést is kifizette, de azt semmilyen módon át nem vette, mivel a CD-t nem kapta meg. Sem a tábla, sem a névjegy nem az, amit megbeszéltünk. A tábla eltérése nem olyan mértékű, hogy megérte volna vitatkozni, ám a névjegy miatt telefonáltam, újakra kaptam ígéretet, ama megjegyzéssel együtt, hogy "de hát annyi terv közül...". Ezekért már én mentem ... volna el, de szándékosan késve indultam el, kezdtem kiismerni. Amikor elvileg már ott kellett volna lennem, telefont, hogy jaj még a vágónál van az anyag, de délig biztosan elkészül, addig újra felhív, és bárhová elhozza, ne fáradjak ki a külvárosba.
Elmúlt egy óra, amikor én mégis kifáradtam. Az iroda előtt, az utcán tárgyalt megrendelőkkel, kávéscsészével a kezében, családias hangulatban, és csodálkozva nézett rám. Én meg azon csodálkoztam, hogy miből él meg ilyen munkastílus mellett, és hogy egyáltalán vannak megrendelői. Bár igaz, egyszer egy türelmetlenkedésemre azt mondta, róla tudják, hogy várni kell rá, de hogy érdemes várni. Mindenesetre beültem, és várakozás közben a falakat, majd a plafont bámultam. Volt is mit!
A mennyezeten idézetek kígyóznak Pliniustól Goethe-ig. A falakon saját rajzai és fotói lógnak, éleslátásról tanúskodó "Eu-szekér", jó szívről árulkodó kisállat-képek, melyeket később meg is toldott szívszorító történetekkel. Ördögbőrrel álcázott kisfiú...
Büszkén mondta, hogy az egyik el nem fogadott (egyébként épp a legművészibb, ám számunkra nem célszerű) tervet kiegészítve megvalósítja majd a saját autóján. Én pedig örültem, hogy kultúrmissziót tölthettem be. Csakhogy a névjegyek ott hevertek egy asztalon vágatlanul, árulkodva, hogy még csak el se küldte őket a vágóhoz. Újabb ígéret, hogy de mindjárt jön a futár, ő pedig estig mindenképpen eljuttatja. Rákérdeztem a CD-re, hát ő azt nem szeret írni, de kölcsönadja a pendrive-ját, arról letölthetem, ha nem zavar, hogy mások anyaga is rajta van. Úgy döntöttem, most inkább nem zavar, és úgy is döntöttem, hogy nem kérdezem meg, akkor miért ígérgetett CD-t...
Mindenesetre megbeszéltük a matricákat is, közöltem, hogy "a gyengébbek kedvéért" forgatókönyvet készítettem, összevágva, felragasztgatva a nyomtatandó szövegeket a megfelelő tervek és a pontos méretek mellé. Kacagott, és inkább helyben, előttem megszerkesztette ezeket a számítógépén. (Néhány nap múlva némi noszogatásra ezek is elkészültek, és ismét kérte, hogy én mondjam meg a számlára írandó összeget, mert nem találja az előző üzenetet...)
Aznap kora este a Kikában nézelődtem, és péntek lévén már le is mondtam arról, hogy a héten megkapom az újabb névjegyeket. Tévedtem. Felhívott, hogy ő a névjegyen látható üzletcímen áll, én hol járok? Na de én nem mondtam neki soha, hogy mikor vagyok ott, azt meg pláne nem, hogy este! Sebaj, elhozza a Kikához, azt mondja a GPS, hogy öt perc alatt odaér. Kint vártam az utcán, nem jött, és nem jött, eltelt már vagy negyed óra. Felhívtam, hogy tán eltévedt, rossz irányba fordult be, vagy mi történt? Nem, csak ő a Domusnál várt. Ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Végre megjelent a Kika előtt, összenevettünk, az ablakon beadtam a pendrive-ot, ő kinyújtott ötszáz darab (továbbra se színhelyes, de legalább a kiválasztott tervre hasonlító, és az üzlet címét is tartalmazó) névjegyet befőttes gumival átfogva, se szatyor, se zacskó, se doboz, se semmi, és továbbhajtott. Én meg ott álltam a névjegyekkel egyensúlyozva, és az abszurd helyzeten megkíséreltem nem feltűnően, csak visszafogva hahotázni.
Néhány hete egy autóra való reklámmatrica terveire várok...
Nézz be hozzánk május végétől!
2010. május 15., szombat
Szétszórtság
A tavasz elején eltulajdonították a táskámat, noha szorosan mellette ültem, hogy vigyázzak rá. Hozzátartozóim szerint amilyen szórakozott vagyok mostanában, a fejemet is elvihetnék, azt is csak arról venném észre, hogy nincs hová az ételt betennem. Még épp csak elkezdtem az ügyintézést, épp csak túl voltunk a többszörös zárcserén, amikor is ...
Néhány nap múlva háromszor voltam a Domus Áruházban. Először egy óra tájban ugrottam be körülnézni, hátha találok valamit az üzletberendezés kiegészítéséhez. Találtam. Nem akaródzott a táskámban írószer után turkálni, gondoltam megjegyzem a paramétereket. Mire hazaértem, természetesen mindent elfelejtettem. Három órakor vissza, de csak úgy egy szál ruhában, bérletemet és tollamat a határidőnaplómba tűzve, kulcsomat szorongatva felugrottam a villamosra. Hazafelé, már majdnem otthon vettem észre, hogy nincs meg a kulcscsomó. Mivel táska nem, így telefon se volt nálam. Szerencsére a szétszórtságom ellenére bevillant, hogy visszamehetnék az áruházba körülnézni. Négykor tehát ismét a Domusban. A kulcs épp ott hevert, ahol legutoljára nézegettem valamit. Nem értem, hogy tehettem le.
Nemrég egy palotai nagykereskedőtől kellett Kőbányára jutnom. Vendéglátóm elirányított a 62-es villamoshoz, ami az Örs vezér téren tett volna le. Ha arra szálltam volna fel. A megállóban felpattantam az első arra járó villamosra, a Mézeskalács téri végállomáson vettem csak észre, hogy a 69-esen vagyok, valamint éppen ellenkező irányban. Vissza egy másik irányba, ezen pedig egy utas ajánlotta, hogy majd szálljak át a 3-asra. Megfelelő helyen le is szálltam, majd megint fel az első arra járó sárgára - még mindig nem villant az agyamba, hogy egy vaspályán, egy megállóban nem csak egy járat közlekedhet. Így aztán ismét egy 69-esre szálltam, és visszazötyögtem vele a Mézeskalács térre. Ezek után taxiba ültem, hogy ne késsek el Kőbányáról. Dolgom végeztével Angyalföld felé vettem az irányt, ám szándékom ellenére nem a 3-as villamosra sikerült felszállnom, hanem arra a bizonyos 62-esre...
Sokan kérdezték már tőlem, miért nem vezetek. Fentebb a válasz. Tudniillik a BKV-s, gyalogos kavargásaimból nagy kár még nem ért senkit :)
2010. május 9., vasárnap
Út a Vörös Oroszlánhoz
Tizenegy éve tudok a teaházról, eleinte gyakran látogattam, ám néhány éve nem jártam ott. Most februárban egy születésnapi ebéd és valami fontos intézni való közötti szabad órámban hirtelen eszembe jutottak. Borús, hideg februári nap az Oktogonnál, kézenfekvő volt, hogy oda üljek be egy csésze teával testben, lélekben felmelegedni.
Egy ideje ücsörögtem már, amikor eszembe jutott megkérdezni, milyen lehetőségei lennének itt egy viszonteladónak. A felszolgáló fiú egy háttal álló mokány figurára mutatott, hogy őt kérdezzem, így ismerkedtem meg ismét Istvánnal. Elölről is legfeljebb biciklis futárnak látszott.
Most már együtt ültünk teához, beszélgettünk a Szigetről, társadalomról, motivációkról, és egy cseppet teáról is. Felállva számomra evidens volt, hogy velük szeretnék együttműködni. Megerősített, hogy azóta bármerre járok, mérlegszaküzlettől kandiszcukrosig, mindenhol azt hallom, hogy korrekt, megbízható üzletfelek. Személyesen is tapasztalom a segítőkészségüket, legyen kölcsönszamovárról vagy könyvelőről szó.
Szeretem ezt a regényt, aznap a születésnapom volt éppen, oroszlán az aszcendensem, és vörös a hajam...
2010. május 6., csütörtök
Építkezünk...
Sue Townsend: Adrian Mole és napi hat cappuccino
"Február 15., vasárnap
Les Banks a kőműves, akivel megállapodtam, hogy elvégzi Archie házának a tatarozását, telefonált, hogy nem tudja holnap elkezdeni a munkát. Tegnap éjjel hirtelen meghalt az anyósa.
Február 16., hétfő
Egy Nobby nevű illető jelent meg a bejáratnál, hogy itt hagyhatja-e a létrát a hátsó kertben. Azt mondta Les Banks alkalmazottja. (...) Telefonáltam és Les megerősítette, igen Nobby az egyik alkalmazottja, és hozzátette, hogy szerdán elkezdődhet a munka, "amint túl vagyunk a temetésen". Nem tűnt különösebben bánatosnak. Olyan volt, mintha a szabadban ücsörögne, talán éppen egy háztetőn , és a háta mögül derűs számokat játszana a rádió.
Éjjel 3.00
Nem lehet, hogy a Banks család illetlen sietséggel temeti el a halott asszonyt?
Február 18. szerda
Les Banksnek nyoma sincs. Délután ötkor beugrott Nobby és elvitte a létrát. Felhívtam Les számát, de csak a hangposta válaszolt. (...)
Február 19. csütörtök
Les Banks reggel felhívott: ma nem tud kezdeni, mert a baleseti sebészeten van az asszonnyal. Elvágta az ujjait az elektromos kenyérvágó késsel. Nobby visszahozta a létrát.
Február 20. péntek
Mrs Banks ujjai elfertőződtek, vissza kellett menniük a kórházba. (...) Megígérte, hogy hétfő reggel kezd: - Pontos leszek, mint a vekker Mr. Mole.
Február 23. hétfő
Mrs Banks ujjai üszkösödnek. Lehet, hogy levágják a kezeit! A ház mint a jégverem, a tető ereszt. Vajon a Mr Banksre zúduló csapások lehetővé teszik-e, hogy valaha is hozzálásson a munkához?
Február 26. csütörtök
Nobby átjött a létráért. (...)
Március 3. kedd
Este találkoztam Les Banksszel, éppen cigarettát vett a BP kútnál. Érdeklődtem a felesége állapotáról. A szemembe nézett és azt mondta: - Nincs jól. Az apja tegnap este holtan esett össze. - Keserű cinikus kacajt hallattam és ott hagytam. Banks utánam ordított: - Érzéketlen barom!
Március 5. csütörtök
Döbbenten láttam Les Banks és családja fényképét az esti Leicesteri Hírharsonában. A cím így hangzott: - Mi jöhet még? - kérdezi a Banks család a tragédiák özönében. Képtelen voltam elolvasni a cikket. Bárcsak azt sem vettem volna észre, hogy Mrs Banks fényképe alatt ez áll: Lidia Banks (41), a bátor amputált. (...)
Felhívtam Les Bankst és bocsánatot kértem. Azt mondta holnap átjön, ha az idő megengedi. Megkérdeztem milyen időjárási körülmények akadályozhatják, hogy hozzákezdjen a munkához.
- Ha olyan a szél, hogy lefúj a tetőről.
Március 6. péntek
Viharos szél egész nap. (...)
Március 8., vasárnap
Felhívott Les Banks. Tegnap átment a kutyáján egy pótkocsis kamion. Óvatosan együttérzésemet fejeztem ki. Azt mondta átküldi hozzám az alvállalkozóját, Bill Broadway-t. És hozzátette: - Bill makkegészséges.
Azt mondtam, bízom kutyája hiánytalan felépülésében."
Nézz be hozzánk május végétől!
"Február 15., vasárnap
Les Banks a kőműves, akivel megállapodtam, hogy elvégzi Archie házának a tatarozását, telefonált, hogy nem tudja holnap elkezdeni a munkát. Tegnap éjjel hirtelen meghalt az anyósa.
Február 16., hétfő
Egy Nobby nevű illető jelent meg a bejáratnál, hogy itt hagyhatja-e a létrát a hátsó kertben. Azt mondta Les Banks alkalmazottja. (...) Telefonáltam és Les megerősítette, igen Nobby az egyik alkalmazottja, és hozzátette, hogy szerdán elkezdődhet a munka, "amint túl vagyunk a temetésen". Nem tűnt különösebben bánatosnak. Olyan volt, mintha a szabadban ücsörögne, talán éppen egy háztetőn , és a háta mögül derűs számokat játszana a rádió.
Éjjel 3.00
Nem lehet, hogy a Banks család illetlen sietséggel temeti el a halott asszonyt?
Február 18. szerda
Les Banksnek nyoma sincs. Délután ötkor beugrott Nobby és elvitte a létrát. Felhívtam Les számát, de csak a hangposta válaszolt. (...)
Február 19. csütörtök
Les Banks reggel felhívott: ma nem tud kezdeni, mert a baleseti sebészeten van az asszonnyal. Elvágta az ujjait az elektromos kenyérvágó késsel. Nobby visszahozta a létrát.
Február 20. péntek
Mrs Banks ujjai elfertőződtek, vissza kellett menniük a kórházba. (...) Megígérte, hogy hétfő reggel kezd: - Pontos leszek, mint a vekker Mr. Mole.
Február 23. hétfő
Mrs Banks ujjai üszkösödnek. Lehet, hogy levágják a kezeit! A ház mint a jégverem, a tető ereszt. Vajon a Mr Banksre zúduló csapások lehetővé teszik-e, hogy valaha is hozzálásson a munkához?
Február 26. csütörtök
Nobby átjött a létráért. (...)
Március 3. kedd
Este találkoztam Les Banksszel, éppen cigarettát vett a BP kútnál. Érdeklődtem a felesége állapotáról. A szemembe nézett és azt mondta: - Nincs jól. Az apja tegnap este holtan esett össze. - Keserű cinikus kacajt hallattam és ott hagytam. Banks utánam ordított: - Érzéketlen barom!
Március 5. csütörtök
Döbbenten láttam Les Banks és családja fényképét az esti Leicesteri Hírharsonában. A cím így hangzott: - Mi jöhet még? - kérdezi a Banks család a tragédiák özönében. Képtelen voltam elolvasni a cikket. Bárcsak azt sem vettem volna észre, hogy Mrs Banks fényképe alatt ez áll: Lidia Banks (41), a bátor amputált. (...)
Felhívtam Les Bankst és bocsánatot kértem. Azt mondta holnap átjön, ha az idő megengedi. Megkérdeztem milyen időjárási körülmények akadályozhatják, hogy hozzákezdjen a munkához.
- Ha olyan a szél, hogy lefúj a tetőről.
Március 6. péntek
Viharos szél egész nap. (...)
Március 8., vasárnap
Felhívott Les Banks. Tegnap átment a kutyáján egy pótkocsis kamion. Óvatosan együttérzésemet fejeztem ki. Azt mondta átküldi hozzám az alvállalkozóját, Bill Broadway-t. És hozzátette: - Bill makkegészséges.
Azt mondtam, bízom kutyája hiánytalan felépülésében."
Nézz be hozzánk május végétől!
2010. május 1., szombat
Miért éppen itt?
Jó ideig a Lehel Csarnok volt a vágyott cél. Amikor végre akcióba léptünk, egy feudális hierarchiával találtuk magunkat szembe. Míg vártunk a malmok lassú őrlésére, elkezdtem nyitott szemmel sétálni a környéken. Az első kiadó helyiség a Hegedűsben túl nagynak bizonyult. A Csanády utcába fordulva egy piros rácsos portál ragadta meg a figyelmemet, már messziről megtetszett. Odaérve egy kis papírt pillantottam meg, az állt rajta, hogy kiadó. A szomszéd boltban érdeklődtem először, ahol meggyőztek, hogy ez a hely sokkal jobb, mint a Csarnok.
A tulajdonos egy kedves idős úr, hamar megállapodtunk vele, talán gyorsabban is az ésszerűnél. Csak a szerződéskötés után derült ki, mik a szakhatóságok elvárásai, és az átalakítás mibe fog nekünk kerülni. No hiába, ez az első boltunk! A megtekintett és számba vett helyiségek közül pedig éppen a harmadik.
Az átalakítási munkálatok jelenleg is folynak. Ma benézett valaki, és ezt mondta: Jé, ez olyan, mint egy konyha!" Teakonyha. Egyszer majd csak megnyitunk! :)
Nézz be hozzánk május közepétől!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
