George Orwell: Egy csésze jó tea

Ha megpróbálod a "teát" fellelni az első kezed ügyébe kerülő szakácskönyvben, valószínüleg nem találod meg, vagy legfeljebb néhány vázlatos utasításra lelsz, ami a legtöbb fontos pontban nem szolgál eligazítással. Ez elég különös, nem csupán azért mert a tea a civlizáció egyik alapköve ebben az országban, csakúgy mint Írországban, Ausztráliában és Új-Zélandon, de azért is mert a főzés legmegfelelőbb módja heves vitákat kelt.


Mikor végignéztem a saját receptemet a csésze tökéletes teához, nem kevesebb mint tizenegy fontos pontot találtam. Ezek közül talán kettőben van általános egyetértés, de legalább négy másik erősen vitatható. Íme az én tizenegy szabályom, amiket mind aranyszabálynak tekintek. Először is indiai vagy ceyloni teát kell használni. A kínai teáknak megvannak a maga előnyei, amit nem szabad lebecsülni manapság - gazdaságos, és tej nélkül iható - de nem túl serkentő. Nem érzi magát tőle az ember bölcsebbnek, bátrabbnak, optimistábbnak. Bárki aki a "egy csésze jó tea" kifejezést használja, mindig indiai teára gondol. Másodszor, a teát kis mennyiségben kell készíteni, vagyis teáskannában. A tea fazékból mindig ízetlen, a katonai teának, kondérban készítve, pedig zsír és mész íze van. A teáskanna porcelánból vagy cserépből legyen. Ezüst vagy britanniafém teáskannák gyengébb teát adnak és a zománc még rosszabb. Furcsa mód az ónkannák (ritkák manapság) nem annyira rosszak. Harmadszor, a teáskannát előre fel kell melegíteni. Jobb a tűzhely lapjára tenni, mint a szokásos módon forró vízzel kiöblíteni. Negyedszer, a teának erősnek kell lenni. Egy literes teáskannához, ha majdnem a peremig akarod tölteni, hat púpos teáskanálnyi levél épp megfelelő. A jegyrendszer idején, ez nem egy olyan elképzelés amit minden nap meg lehetne valósítani, de azt vallom, hogy egy csésze erős tea jobb mint húsz gyenge. Minden igazi teakedvelő nemcsak, hogy erősen szereti a teáját, de minden évben egy kicsit erősebben - ezt a tényt ismerik el azzal, hogy külön adagot kapnak az idős nyugdíjasok. Ötödször, a tealeveleket közvetlenül a teáskannába kell tenni. Semmilyen szűrő, muszlin zacskó vagy bármilyen más, a teát bebörtönöző eszköz nem használható.

Egyes országokban a teáskannákat lelógó kosarakkal látják el a nyílás alatt, hogy felfogja a tealeveleket, amiket egészségtelennek tartanak. Az igazság az, hogy nagy mennyiségű tealevelet lehet lenyelni káros következmények nélkül, és ha a levelek nincsenek szabadon, nem fognak megfelelően kioldódni. Hatodszor, a teáskannát kell a vízforraló kannához vinni és nem fordítva. A víznek forrnia kell az öntés során, ami azt jelenti, hogy a tűz fölött kell tartani a forrázás alatt. Egyesek szerint csak frissen felforralt vizet szabad használni, de nem vettem észre, hogy ez jelentene valami különbséget. Hetedszer, miután leforráztuk a teát, fel kell kavarni, vagy még inkább jól meg kell rázni a teáskannát, azután hagyni, hogy leülepedjenek a levelek. Nyolcadszor a teát egy jó reggeli csészéből kell inni - vagyis a hengeres csészéből, nem a lapos típusból. A reggeli csészébe több fér, és a másik fajtában az ember teája félig kihűl mielőtt hozzákezdene. Kilencedszer, a tejszint le kell önteni a tejről, mielőtt teához használnánk. A túl zsíros tej mindig beteges ízt ad a teának. Tizdeszer, a teát kell először a csészébe tölteni. Ez a legvitathatóbb pont mind között. Igazából Angliában minden családban valószínűleg két módszert ismernek. A tej-először módszer elég hathatós érveket tud felsorakoztatni, de én fenntartom, hogy a saját érvem megdönthetetlen. Ez az, hogy ha először töltjük ki a teát, és keverjük miközben a tejet adjuk hozzá, akkor pontosan lehet szabályozni a tej mennyiségét, a másik módszert alkalmazva pedig lehet, hogy túl sok tejet használunk.

Végül, a teát -hacsak nem orosz módon isszuk- cukor nélkül kell inni. Nagyon jól tudom, hogy kisebbségben vagyok ezzel. De mégis, hogyan nevezheti valaki igazi teakedvelőnek magát, ha elrontja a tea ízét cukor hozzáadásával? Ugyanilyen ésszerű volna borsot vagy sót tenni bele. A teának keserűnek kell lennie, ugyanúgy ahogy a sörnek. Ha megédesíted már nem a teát fogod érezni, hanem a cukrot. Nagyon hasonló italt készíthetsz, ha egyszerű forró vízben cukrot oldasz fel.

Néhányan azt válaszolhatnák, hogy ők nem szeretik a teát magában, csak azért isszák, hogy melegítse és serkentse őket, és ezért szükségük van a cukorra ahhoz, hogy elvegyék az ízt. Ezeknek a félrevezetett embereknek ezt válaszolnám: Pár napig próbáljátok meg a teát cukor nélkül inni, és nagyon valószínűtlen, hogy még egyszer el akarnátok rontani azt édesítéssel.

Nem ezek az egyedüli vitás pontok amik felmerülhetnek a teázással kapcsolatban, de ennyi elég lesz ahhoz, hogy megmutassák, milyen bonyolulttá vált ez az egész ügy. Kialakult egy különös társadalmi etikett is a teáskanna körül (például miért számít illetlenségnek a csészealjból inni?), és sokat lehetne írni a tealevelek másodlagos felhasználásáról, mint például a jóslás, a vendégek előrejelzése, a nyulak etetése, az égések gyógyítása, és a szőnyegek seprése. Megéri figyelni arra, hogy a teáskanna fel legyen melegítve és a felhasznált víz igazán forrjon, hogy ki lehessen facsarni azt a húsz csészényi erős, jó teát, abból a két unciából, amit jól felhasználva, ki kell adjon.

Evening Standard, 1946. január 12.

Forrás: Teakult, a Terebess Online különlapja




Nézz be hozzánk május közepétől!