2010. július 22., csütörtök

Zártkörű rendezvény volt a Tízmilliószoros Napon


Tizenöten jöttünk össze estére, ami ugyan tízzel kevesebb, mint a nyitó partin, de legalább tízzel több, mint ahánynak e parányi, hátsó fertállyal együtt is csak 20 négyzetméteres - mindössze ventilátorral hűsített - helyiségben hőségriadó idején kényelmes. És ennyivel többen, mint ahány vendégre egyszerre képes vagyok odafigyelni... Egyelőre. Ám fejlődésben vagyok :)
Az előre lehűtött jeges tea hamar elfogyott, maradt az ásványvíz. Egyébként is, a szakértők frissen készített, meleg pu erh teát kértek. Az afrikaiak és az arabok is forró teákat isznak, nemde bár?
A sajttálak is hamar kiürültek, a Wallkers-kekszek elfogytak, bár csoda, hogy ilyen melegben egyáltalán volt kedvünk enni.
A Vörös Oroszlán Teaház tulajdonos-házaspárja - akik miatt ki lett találva ez az alkalom, mert lemaradtak a nyitó partiról - egyúttal leszállították a kétkilós rendelésemet is, hozzácsaptak még vagy ötven teazacskót - amiből pedig szeptemberig nekik is hiányuk van, beosztással kell lenniük -, de fizetnem nem kellett, virágcsokor helyett adták. Mit mondjak, egy akármilyen csokor is sokkal de sokkal olcsóbb lett volna!
Hálából megadtam nekik két kerámiaforrásom elérhetőségét, de ezt már úgyis korábban ígértem, amikor rácsodálkoztak egyes darabjaimra.
Az est végén maradó hegynyi mosatlan edényt pedig Bera blogger-lány vállalta magára. Milyen jó, hogy van aki már ennyire otthon érzi magát nálunk!
Mindenki húzott egyet az előkészített bölcsesség-cédulákból, és mindenki azt mondta, hogy betalált, ami azon állt. Tehát tizenöt nyitott emberrel telt meg a bolt! :)


Nézz be hozzánk ! www.mosolytee.hu

4 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy jól sikerült! Sajnos egyszerre nem lehetek két helyen, de a tánctáborból is gondoltam rád! Meg aztán nagyon sok pozitív gondolatot is igyekeztem küldeni a világba, némelyik a nagy erőfeszítéstől elég murisra sikerült.
    Mint ötletgazda, örülök a bölcsesség-cédulák sikerének is. Hátha egyszer sikerül a nemzeti teanapok, teaszertartások megvalósítása is.

    VálaszTörlés
  2. Mi is nagyon jól éreztük magunkat!
    A virág nélküli Vörös Oroszlánosok!
    Reméljük még sok ilyen közös összejövetelben lessz részünk a mosolytee-val-vel(o:
    Millió Pusza!
    Margit,István!

    VálaszTörlés