Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.
S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
– Én is teázom, kedvesem... –
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.
Nézz be hozzánk ! www.mosolytee.hu
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Szeretem ezt a verset.
VálaszTörlésMindjárt gondoltam :)
VálaszTörlésZsörtölődés Hanneloréval
VálaszTörlésMondd, te átok!
Van még teátok?
Mért kérdezel vissza,
hogy: Was? meg Warum?
Naná, hogy kell bele
egy pohárka rum!
:)
Szia Trendo!
VálaszTörlésÉpp tegnap adtam oda a főzőkanalas könyvedet Mikulásra valakinek! No nem a boltit, azok még megvannak, hanem abból egyet, amiket tavaly ilyentájt vásároltam fel privát, éppen ajándékozás céljára :)
Örülök, hogy itt jártál, bár a Csanádyba is benézhetnél, kávéra mindig a vendégem vagy!