Miró-nap

Hasznos, ha egy cégnek van arculata, tehát elindultunk szakembert keresni. Első körben egy olyan reklámirodához jutottunk el, akik a vállalás ellenére három hétig nem teljesítettek semmit. Második körben egy nagy nyomda grafikusa nem nézett utána a "Miró-jellegű" arculat jelentésének, tervei a régi barátom által korábban felvázoltaktól cseppet sem rugaszkodtak el, és inkább egy óvodai kifestőkönyvbe illettek volna. Jobb ötlet híján a lakóhelyemen levő új fitnesz-stúdióban érdeklődtem a (mély benyomást nem okozó) táblájuk készítője felől. Nem volt elég figyelmeztetés számomra, hogy az üzlet megnyitása után még egy hétig nem volt fent tábla.
Így jutottam el a külvárosi rémisztő nevű műhelyhez. A névhez egy rémisztő külsejű figura tartozik, villám-stílusú pajesszal, haja mintha szarvakra lenne nyírva, ifjú kora ellenére fogazata mérsékelt. Mondtam, hogy Miró, erről csak a Café jutott eszébe. Szóval sok reményt nem fűztem a dologhoz. Mindenesetre megígérte, hogy a közelgő hosszú hétvégén átküldi a terveket. Nem küldte. Érdeklődésemre annyit írt elektronikus levélben, hogy ihletre vár. Néhány nap múlva valóban érkezett egy sorozat félkész logó- és táblatervekből. Lehidaltam. Ezt kerestem már mióta! Írtam neki, hogy némelyik bizony már-már műalkotás. Telefonban beszámolt róla, hogy két napig Miró képeket nézegetett, vagy hétszázat (sokkal több szerintem összesen nincs), mondta is a barátnőjének, hogy "ez a Miró milyen állat!". Időközben árajánlatot még nem sikerült kapnom az elkészíttetni kívánt nyomdai termékekre. Sürgetésemre aztán küldött egyet, amitől megint padlót fogtam, de most a magas összeg miatt. No jó, akkor csak a tervezést kérjük, a kivitelezést másra bízzuk majd. Alkudozni kezdett, hogy akkor ő is megcsinálja annyiért, amennyiért az említett konkurens cég, küldjem át azok ajánlatát, megtettem. Csak magamban csodálkoztam, hogy ha feleannyiért is el tudja készíteni, miért ajánl ki kétszer akkora összege? Később telefonált, hogy neki nincs kedve ezt az árlistát végignézni, írjam le, milyen összeg szerepeljen a számlán, úgy lesz.
Újabb néhány nap tervezgetés és egyeztetés után szabatosan, a tervek sorszáma szerint megrendeltem fénypostán a névjegyeket és a cégtáblát, mivel ő kérte, hogy az öntapadós címkékről csak ezután beszéljünk. Felajánlotta, hogy CD-re írja a terveket, hogy bármikor bárkinek elérhető legyen majd. A megrendelés írásos visszaigazolására nem került sor, kiderült, hogy nem szeret írogatni, adminisztrálni, és képtelen rendbe tartani az üzeneteit is. Ekkor kezdtem türelmemet veszteni, mert teendőkkel zsúfolt életemet egy ideje határidőnaplóból élem. Arra gondoltam, a művészek közt edződött üzlettársamra bízom majd a dolgot.
A megbeszélt időpontra ő ment oda, furcsállta kicsit a végeredményt, de biztos nem volt benne, hogy mit rendeltem meg, a srác is mondta, hogy ezt, tehát elhozta, a számlát kifizette. Utóbb derült ki, hogy bár a logó-tervezést is kifizette, de azt semmilyen módon át nem vette, mivel a CD-t nem kapta meg. Sem a tábla, sem a névjegy nem az, amit megbeszéltünk. A tábla eltérése nem olyan mértékű, hogy megérte volna vitatkozni, ám a névjegy miatt telefonáltam, újakra kaptam ígéretet, ama megjegyzéssel együtt, hogy "de hát annyi terv közül...". Ezekért már én mentem ... volna el, de szándékosan késve indultam el, kezdtem kiismerni. Amikor elvileg már ott kellett volna lennem, telefont, hogy jaj még a vágónál van az anyag, de délig biztosan elkészül, addig újra felhív, és bárhová elhozza, ne fáradjak ki a külvárosba.
Elmúlt egy óra, amikor én mégis kifáradtam. Az iroda előtt, az utcán tárgyalt megrendelőkkel, kávéscsészével a kezében, családias hangulatban, és csodálkozva nézett rám. Én meg azon csodálkoztam, hogy miből él meg ilyen munkastílus mellett, és hogy egyáltalán vannak megrendelői. Bár igaz, egyszer egy türelmetlenkedésemre azt mondta, róla tudják, hogy várni kell rá, de hogy érdemes várni. Mindenesetre beültem, és várakozás közben a falakat, majd a plafont bámultam. Volt is mit!
A mennyezeten idézetek kígyóznak Pliniustól Goethe-ig. A falakon saját rajzai és fotói lógnak, éleslátásról tanúskodó "Eu-szekér", jó szívről árulkodó kisállat-képek, melyeket később meg is toldott szívszorító történetekkel. Ördögbőrrel álcázott kisfiú...
Büszkén mondta, hogy az egyik el nem fogadott (egyébként épp a legművészibb, ám számunkra nem célszerű) tervet kiegészítve megvalósítja majd a saját autóján. Én pedig örültem, hogy kultúrmissziót tölthettem be. Csakhogy a névjegyek ott hevertek egy asztalon vágatlanul, árulkodva, hogy még csak el se küldte őket a vágóhoz. Újabb ígéret, hogy de mindjárt jön a futár, ő pedig estig mindenképpen eljuttatja. Rákérdeztem a CD-re, hát ő azt nem szeret írni, de kölcsönadja a pendrive-ját, arról letölthetem, ha nem zavar, hogy mások anyaga is rajta van. Úgy döntöttem, most inkább nem zavar, és úgy is döntöttem, hogy nem kérdezem meg, akkor miért ígérgetett CD-t...
Mindenesetre megbeszéltük a matricákat is, közöltem, hogy "a gyengébbek kedvéért" forgatókönyvet készítettem, összevágva, felragasztgatva a nyomtatandó szövegeket a megfelelő tervek és a pontos méretek mellé. Kacagott, és inkább helyben, előttem megszerkesztette ezeket a számítógépén. (Néhány nap múlva némi noszogatásra ezek is elkészültek, és ismét kérte, hogy én mondjam meg a számlára írandó összeget, mert nem találja az előző üzenetet...)
Aznap kora este a Kikában nézelődtem, és péntek lévén már le is mondtam arról, hogy a héten megkapom az újabb névjegyeket. Tévedtem. Felhívott, hogy ő a névjegyen látható üzletcímen áll, én hol járok? Na de én nem mondtam neki soha, hogy mikor vagyok ott, azt meg pláne nem, hogy este! Sebaj, elhozza a Kikához, azt mondja a GPS, hogy öt perc alatt odaér. Kint vártam az utcán, nem jött, és nem jött, eltelt már vagy negyed óra. Felhívtam, hogy tán eltévedt, rossz irányba fordult be, vagy mi történt? Nem, csak ő a Domusnál várt. Ezt már én se bírtam ki nevetés nélkül. Végre megjelent a Kika előtt, összenevettünk, az ablakon beadtam a pendrive-ot, ő kinyújtott ötszáz darab (továbbra se színhelyes, de legalább a kiválasztott tervre hasonlító, és az üzlet címét is tartalmazó) névjegyet befőttes gumival átfogva, se szatyor, se zacskó, se doboz, se semmi, és továbbhajtott. Én meg ott álltam a névjegyekkel egyensúlyozva, és az abszurd helyzeten megkíséreltem nem feltűnően, csak visszafogva hahotázni.

Néhány hete egy autóra való reklámmatrica terveire várok...

Nézz be hozzánk május végétől!